Névjegykártya mérete
A névjegykártya, mint arculati elem modern világunkban oly annyira elterjedt és megszokott, hogy a névjegykártya tervezés önálló területté avanzsált. Persze ez nem mindig volt így, habár elképesztő módon története a 15. századi kínai hagyományokig visszavezethető.
2018. 11. 22.

Ahány kor és ahány kultúra, úgy formálódik a névjegykártya méret, megjelenés, tartalom tekintetében egyaránt. Az ősi Kínában szigorú etikett szabályok szerint alkalmazták a névjegykártya ősét, mellyel a látogatóba érkező személy bebocsátást kért vendéglátójához, a házigazda pedig eldönthette kit kíván fogadni s kit nem. A tradícióira igen büszke kínaiak a mai napig a tisztelet eszközeként tekintenek a névjegykártyára (Meishi), ezért szertartásos formája van az átadásnak és az elfogadásnak is. Sőt nagy figyelmet szentelnek a névjegykártya megjelenésének is, így meghatározott a névjegykártya mérete és a rajta szereplő információk sorrendje, tipográfiai megjelenítése is.

A névjegykártya európai hódító útja csak 2 évszázaddal később kezdődött, amikor látogatókártya titulussal feltűnt XVI. Lajos francia király udvarában. Kínai őseihez hasonlóan az első európai névjegykártyák használatát is merev szabályokban rögzítették, s hasonló útmutatások állták a készítők fantáziájának útját is. A névjegykártya méret ideális meghatározására a férfitenyér szolgált, mert attól kisebbnek kellett lennie, hogy szolidan meglapulhasson benne. A díszítés eszközeiként a nemesi címerek szolgáltak, melyek mellett a tulajdonos neve s rangja is szerepelt. Eme információk miatt gyakran szolgáltak váltóként a fogadás szenvedélyének hódoló arisztokrácia körében.

Ezzel szemben a korabeli Angliában a névjegykártya kereskedelmi karriert fut be, melynek során egyre növekvő népszerűséget szerez, mint reklám eszköz. Mivel a kereskedők portékáikat hirdették rajtuk a méret jelentősen megnövekedett. A névjegykártya méret meghatározója a rajta reklámozni kívánt termék leírásának és az útbaigazító információnak a terjedelme volt.

Azonban az ipari forradalom felforgatta a névjegykártya hagyományait, épp úgy, mint az egész világot. A technikai fejlődés immár lehetővé tette, hogy a névjegykártya színes ruhákba öltözzön, formailag kifinomultabbá váljon, míg tartalmilag szabadabbá. A 19. században ugyanis lazultak a korábbi erélyes érintkezési szabályok, s vele párhuzamosan feltűnt az igény a gyors információ cserére, köszönhetően a száguldó gazdasági fejlődésnek. Így történhetett, hogy a névjegykártya funkcionálisan kettészakadt, s kialakult az első üzleti célú névjegykártya, amelyet leginkább a feltörekvő középosztály használt. Ám tovább élt az arisztokraták világában a látogatást illően előkészítő látogatókártya is.

Ekkorra az amerikai közép és felső osztály is a névjegykártya „lábai" előtt hevert. Minden házban finoman megmunkált ezüst tálca várta a látogatók névjegykártyáját, mely jelezte a vendég társadalmi rangját, ezért komoly hangsúlyt fektettek a kártyák megjelenésére. Az immáron modern névjegykártya fehér lapon, letisztult, nagy betűkkel közvetítette az információt tulajdonosáról. Ezek a névjegykártyák akár üzleti, akár társadalmi célokat szolgáltak a praktikusság elvárásai szerint készültek, ezért a névjegykártya méret újfent illeszkedett egy férfitenyér méretéhez, míg a tartalom a bemutatkozás lényegi elemeire fókuszált.

A 21. századra az üzleti élet térnyerése és a társadalmi átalakulások hatására az üzleti és a látogatókártya ismét egybeolvadt. Az eltérő hagyományok viszont ma is jól tükröződnek a névjegykártya méret eltéréseiben. A japán névjegykártya méret az 55 x 91 milliméter, mellyel a Meishi a legnagyobb a világon. Hazánkban és Európa országaiban az ideális névjegykártya méret 50 x 90 vagy 55 x 85 milliméter. Ezen a felületen osztoznak a személyes és céges adatok, a szlogen, logó illetve a számtalan elérhetőségi lehetőség.